Még egy sérülés: elmaradnak az újcirkusz előadásai

Még egy sérülés: elmaradnak az újcirkusz előadásai

Az alábbi közleményt kaptuk:

Sajnálattal tájékoztatjuk kedves közönségünket, hogy a Recirquel Újcirkusz Társulat június 23. és 27. közötti előadásai sérülés miatt elmaradnak.

A megváltott jegyek automatikusan érvényesek a szeptemberben tartott pótelőadásokra vagy az adott előadás eredeti időpontjáig visszaválthatóak a Müpa állandó jegypénztáraiban (IX., Komor Marcell utca 1; VI. Andrássy út 28.) illetve ugyanitt értékének megfelelően levásárolhatóak a Müpa saját rendezésű produkcióira.

Ezt írtuk róluk:
Meghódítja a nagyvilágot a kortárs magyar cirkuszművészet

Magyarország első újcirkusz társulata, a Recirquel 2012-es megalakulásuk óta számos hazai és nemzetközi sikert ért el. Négy, egész estés produkciójuk a bemutató óta sikerrel fut a Müpa Fesztivál Színházában, de az ország határain túl is egyre többen ismerik meg a lélegzetelállító előadásokat. Az évek során számos európai és tengeren túli színház visszatérő fellépői lettek.

A pótelőadások dátuma:

Cirkusz az Éjszakában

június 23. (péntek) helyett: 
2017. szeptember 5.  (kedd)

június 24. (szombat) helyett: 
2017. szeptember 6.  (szerda)

június 25. (vasárnap) helyett: 
2017. szeptember 17. (vasárnap)

Párizs Éjjel

június 26. (hétfő) helyett: 
2017. szeptember 3.  (vasárnap)

június 27. (kedd) helyett: 
2017. szeptember 4. (hétfő)

A pozitív energiákat ebben az esetben is óriási csövön toljuk, csakúgy, mint az előbb!



vissza
webes verzió
© koncert.hu