Az antiszavak kategóriában majdnem Kis Grofó nyert

Az antiszavak kategóriában majdnem Kis Grofó nyert

Szintén sok szavazatot kapott ebben a kategóriában az óratemető, ez olyan tevékenységet takar, amely feleslegesen sok időt igényel. Ugyancsak közkedvelt volt a szavazók körében a tavalyi riói olimpián bronzérmes magyar úszó, Kenderesi Tamás által a televízióban említett, majd az emiatt széles körben elterjedt sajtburesz is.

Arra nem is mondunk semmit, hogy az év szava a CSOK.

Az év ifjúsági szava a filterbuborék lett . (Ez a szó az interneten elérhető közösségi oldalak tartalomkezelési módját jelenti. Ennek segítségével szűrik a közösségi oldalak szolgáltató rendszerei a felhasználó számára a tartalmakat.)

Az antiszavak kategóriában a párváltás nyert, amely azt jelenti, hogy adott személy folyamatosan, komoly kötődés nélküli párkapcsolatokban él, ez egyfajta értékvesztettséget is mutat - közölték a nyelvészek.

Hozzátették: ebben a kategóriában versenyben volt Kis Grófo egyik dalának címe, a bulibáró is.

Nem, nem ágyazzuk be a vidóját :)



vissza
webes verzió
© koncert.hu