Molnár Lujó elhagyja a VHK-t

Kép címe

A közlemény így folytatódik:

A távozás kapcsán a gitáros ezt írta a zenekarnak: "Büszke vagyok, nagyon-nagyon, hogy a világ egyik legérdekesebb zenekarában gitározhattam, büszke vagyok, hogy ilyen nagy varázslat kellős közepén találtam magam a koncerteken, tényleg csodás volt sokszor, nagyon sokszor! Tehát: KÖSZÖNÖK MINDENT!”

Lujó helyét Szűcs Antal Mór veszi át. Mór 18 éve gitározik, főleg autodidakta módon fejlesztve tudását. Középiskolás korában több zenekarban pengetett és komponált dalokat, majd a zene másik dimenzióinak ajtaján kopogtatott. Logopédus zeneterapeutaként barátaival létrehozta a Kollektív Alternatív Zeneműhelyt, mely fiatalok rock alapú, terápiás szemléletű zeneoktatását vállalja fel. Emellett olyan olvasástanítási módszert fejleszt, amelynek fókuszában a zene egy speciális értelmezése van jelen. Civilben egyetemi tanársegéd és az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Életszemléletére, a zenéhez és a tudományokhoz fűződő viszonyára – saját bevallása szerint - irodalomtanára mellett Grandpierre Atilla volt a legnagyobb hatással. A VHK-tagságot sorsszerűnek érzi, és élete legnagyobb ajándékának tartja.

A VHK legközelebb július 6-án, a Fritz-emlékesten ad egy rövid koncertet a Showbarlangban. Az őszi-téli koncertszezonban pedig a már lekötött budapesti és szombathelyi koncertek mellett egy különleges külföldi fesztiválfellépés és egy klubkoncert vár a zenekarra, a következő napokban ezekről is megosztunk minden részletet. 
Imádunk, Lujó!
Hej!
Atilla, Csenge, Kircsó, Mór, Szónusz, Tomy, Vazul, Zéró
Lujót itt láthatjátok-hallhatjátok a jövőben:
Photo: Lujó FB/ turbiriti


vissza
webes verzió
© koncert.hu