Chris Cornell emléke előtt tisztelegtek az APMAs gálán, a Korn életműdíjat kapott

Fotó: Alternative Press (altpress.com)

A díjazottak közül többekkel találkozhattunk már Magyarországon: visszatérő fellépő a Pierce The Veil, a Korn, és a Sum 41, de idén lesz lehetőségünk megnézni a The Pretty Reckless koncertjét is Budapesten, hiszen fellépnek a 2017-es Sziget fesztiválon.

A díjak kiosztása mellett rengeteg jelölt adta elő a kategóriájában jelölt dalát, vagy épp valami újdonságot. Az est színvonalát fellépésével emelte többek között a Waterparks (Az Év Dala kategória egyik jelöltje) és Andy Biersack (művésznevén Andy Black, a Black Veil Brides frontembere, és az APMA gála idei hostja) és felesége, Juliet Simms, akik egy duettet adtak elő (Adele “When We Were Young” című dalának feldolgozását), ami szerintem elbírt volna egy kicsit több érzelmet is, elvégre egy zenész házaspárról beszélünk, de még csak egymásra sem néztek, szinte teljesen elkülönülve énekelték végig a dalt.

Fellépett még a Sleeping With Sirens is, aki először mutatta be élőben az USA Olimpiai csapatának 2018-as téli olimpiás szereplésére kiválasztott hivatalos dalát, a “Legends”-et egy gyerekkórus kíséretében. A dal az együttes soron következő (Gossip című) albumán fog szerepelni, ami szeptember 22-én jelenik majd meg.

Előadott egy Soundgarden-dalt a kategóriájában díjnyertes Pierce the Veil is az este folyamán: az 1994-es Black Hole Sun méltó tisztelgés volt Chris Cornell emléke előtt.

A kategóriák nyertesei:

Az év albuma: Misadventures (előadó: Pierce the Veil)

Az év előadója: Panic! At The Disco

Az év dala: We Don’t Have To Dance (előadő: Andy Black)

Legjobb hard rock előadó: The Pretty Reckless

Legodaadóbb rajongótábor: Twenty One Pilots

Legjobb videó újonnan felfedezett előadótól: Voldemort (előadó: With Confidence)

Legjobb videóklip: Losing Myself (előadó: State Champs)

Legjobb újonnan felfedezett zenekar: Waterparks

Legjobb gitáros: Jordan Buckley (zenekara: Every Time I Die)

Legjobb együttes élőben (koncerten): Falling In Reverse

Legjobb basszusgitáros: “Fieldy” Arvizu (zenekara: Korn)

Legjobb dobos: Frank Zummo (zenekara: Sum 41)

Legjobb underground együttes: Silent Planet

Legjobb énekes: Lynn Gunn (zenekara: Pvris)

Életmű díj: Korn

 

 

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu