Így reagálnak a gyerekek a System of a Down-ra

Fotó: Altpress

Amíg a rajongók már 13 éve várnak az új albumra, addig az FBE csapat a fiatal generációnak mutatott néhányat a banda leghíresebb dalaiból. Igen eltérőek a vélemények, és nem csak a gyerekek között.

1-1 résztvevő is nagyon különböző véleménnyel tudott lenni a más-más hangulatú dalokról, volt amit nagyon szerettek, és persze volt, ami már túl sok volt nekik. Sokszor elhangzik, hogy a zenészek túl sokat “kiabálnak” (a scream részeket a gyerekek itt nem élvezik igazán), de a végén, amikor kielemzik a dalokat, a zenét, és beszélgetnek a zenekar hátteréről, a gyerekek közül van, aki elmondja: a kiabálás miatt mérgesnek és dühösnek tűnnek, és valószínű az érzelmeiket akarják ezzel kifejezni. Sokan nem is lepődtek meg, amikor megtudták, hogy politikai, történelmi témájú dalaikban a hangsúly nagyon sokszor inkább a szövegen van, mint a zenei megvalósításon.

Kiemelnénk egy reakciót, ami a reménység, hogy a fiatalok is kaphatóak az ilyesfajta zenére: “Ez annyira metál – imádom!”

Itt tudjátok megnézni a videót:

 

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu