Aki komolyan vette a Hangszert a kézbe felszólítást – a kanizsai dobos nagylelkű dolgot tett

Fotó: Hangszert a kézbe/FB

Olyan tanulni, dobolni vágyó fiatalnak szeretné felszerelését ajándékozni, aki egyébként nem engedheti meg magának, hogy egy dobfelszerelést önerőből vásároljon. A programsorozat szervezői a hátra lévő időben segítenek Róbertnek megtalálni azt a kis dobos „palántát”, akinek a felszerelését elajándékozhatja.

A Hangszert a kézbe sorozatnak még négy állomása van 2018. június első hetéig. Így bő másfél hónap van arra, hogy megtalálják a dobfelszerelés új, zenélni vágyó és ritmusszerető gazdáját.

A Hangszert a kézbe fővárosi rendezvénye május 15.-én kezdődik az Akvárium Klub Official Arany Hall termében. Keddtől egészen szombatig teljesen INGYENESEN lesz látogatható a zenei játszótér (hangszerkiállítás), ahol minden érdeklődő betekintést nyerhet a
- dob és ütőhangszeres,
- a gitáros és basszusgitáros,
- a billentyűs,
- a népi és klasszikus hangszerek,
- az elektronikus zenei,
- valamint a stúdiós szekciókba,
hogy a hangszereket megszólaltatva nagyszerű és boldog pillanatokat élhessen át.

Emellett szintén ingyenesen lesz látogatható a Hangszert a kézbe–Budapest esemény keretén belül:
- 16 rendhagyó énekóra,
- 7 hangszeres és hangtechnikai kurzus,
- és több koncert.

További események:

Hangszert a kézbe- Szekszárd

Hangszert a kézbe- Miskolc

Hangszert a kézbe- Veszprém



vissza
webes verzió
© koncert.hu