Zenés esték a templomkertben

Zenés esték a templomkertben

A részletes zenei program:

2018. május 12. szombat 19:00

Tiszta szívvel – megzenésített versek a Vadkerti, Sipos, Zsapka akusztikus trió előadásában

 

A Felvidéken élő és dolgozó trió 2014 tavaszán állt össze azzal az elsődleges céllal, hogy az általános és középiskolás diákok számára emeberi közelségbe hozza a korosztály számára talán már idegennek és ismeretlennek tűnő 70-es 80-as évek ismert, értékes magyar dalait, valamint a verséneklés varázsát. A dalok és versek két akusztikus gitár, valamint fúvós hangszerek kíséretében szólalnak meg, zenei alapok használata nélküli élő hangzásban. Egyébként Vadkerti Imre játszotta Koppány szerepét a 25 éves jubileumi István, a király rockopera előadásában.

Az együttes tagjai:

Zsapka Attila (gitár, ének)

Vadkerti Imre (gitár, ének)

Sipos Dávid (szaxofon, fúvós hangszerek)

2018. július 7. szombat 19:00

 

Ave Maria - Rost Andrea koncertje

A művésznő édesanyja emlékének ajánlja a koncertet.

Zongorán kísér: Harazdy Miklós

 

2017. augusztus 26. vasárnap 19:00

Népzene a Kárpát-medencében – Szalonna és Bandája koncertje

A Magyar Örökség díjjal kitüntetett zenekar, hivatásként választotta a Kárpát-medence kultúrájának megőrzését és átörökítését. A zenekar tagjai jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai. Rendszeres résztvevői  Magyarország legnagyobb fesztiváljainak, emellett az elmúlt években felléptek mind Európában, mind a tengerentúlon

Az együttes tagjai:

Pál Eszter (ének);

Pál István „Szalonna” (hegedű);

Gombai Tamás (hegedű);

Karacs Gyula (brácsa);

Ürmös Sándor (cimbalom);

Gera Attila (fúvós hangszerek);

Doór Róbert (bőgő)

 

A rendezvények ingyenesek, de a templom céljaira felajánlásokat elfogadnak.

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu