Az intenzívre került Elefánt – de szombaton koncertezne az Omegával

Fotó: Mohai Balázs/MTI

A szívritmuszavarral küzdő zenésznek kedden még pihenőt kellett tartania öt lépcsőfok után, de így is bízik abban, hogy színpadra lép az Omega szombati koncertjén, a lévai stadionban.

"Az orvos rám bízta a döntést, én pedig mindenképpen ott szeretnék lenni"nyilatkozta a Blikknek.

Úgy tűnik, a veterán zenész nem kerülheti el a pacemaker beültetését, ami azért is kihívás, mert az Omegára idén egy raklap fellépés vár. Ráadásul nem csak itthon: Németországban és Lengyelországban is színpadra lépnek, de a skandináv országokban, sőt, az Egyesült Államokban is terveznek koncertet.

Jobbulást és gyors felépülést kívánunk Molnár Györgynek.

Ahogy Kóbor János nyilatkozta a lapnak:

"Szerencsére a szívritmuszavart ma már kordában lehet tartani, biztos vagyok benne, hogy Elefánt mindent megtesz az egészségéért!"

 

Szívrohamot kapott koncert közben a Piramis énekese

 

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu