Hasad az Alma - Kettéválik a gyerekek kedvenc zenekara

Fotó: Alma együttes Facebook

Több portálon is megírta, hogy válik az Alma együttes, állítólag kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva, ahogy szokták volt mondani. A hír félig igaz, hisz valóban kettészakad a csapat, azonban közös megegyezéssel távoztak a felek a tárgyalóasztaltól, így botrányos megnyilvánulásokban, egymásra köpködésben hiába reménykednek a bulvárra éhezők.

 

Buda Gábor, az együttes alapítótagja facebook-posztban reagált a hírekre, és mondta el az igazságot, amiben biztosított mindenkit, hogy az Alma nem szünik meg, csak átalakul. Az új formáció - ahol a korábbi Alma-tag Körmendy Dávid vezetésével készülnek majd az új dalok - Kifli néven lesz elérhető.

Bár hivatalosan augusztustól tervezték a válást, Buda Gábor már a régi/új tagokkal próbál, és tegnap megvolt az első fellépésük is.

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu