Ők így szállnak fel az óriáskerékre

Ők így szállnak fel az óriáskerékre

A dalhoz egy animált klip készült, ami grafikailag és tartalmilag rövidfilmként is megállja a helyét. A sztori az Erzsébet tér és tágabb környezetében játszódik, az Akváriumtól indulva egészen az Andrássy út megmutatásával.

Závodi Marcel még nincsen húszéves, ennek ellenére számos zenei sikert könyvelhet el magának. A fiatal művész üstökösként robbant be a magyar köztudatba, és meg sem áll a csúcsig. Marci aktív háttérmunkával, például zeneszerzőként és producerként olyan hazai művészekkel dolgozott együtt, mint például Király Viktor, Radics Gigi, Majka, Lóci Játszik, The Palace, Dér Heni, Hajós András, Oláh Gergő, vagy a már korábban említett MC Kemon. Munkássága egészen gyermekkorától kezdődik: nem csak színművészként bizonyított már, de rajzfilmet is szinkronizált, nagyon jól énekel és kitűnően zongorázik, már tízévesen is dalokat írt, 14 évesen pedig a Magneoton kiadóval írt alá szerződést.

A családi zenei vonal egyébként már édesapjánál kezdődött, hiszen Závodi Gábor is elismert művész, így a zene szeretetét már kiskorában magába szívhatta. Az igazi áttörést az Eurovíziós Dalfesztivál előválogatója, A Dal zenei műsora hozta, ahol zongorán kísérte Berkes Olivért, a #háttérzaj című dallal, ami szintén kitörő sikert aratott.

Marci a magyar zenei paletta olyan színfoltja, amely áthidalja műfajok és zenei világok közti szakadékok at, munkái pedig a külföldi zeneiparban is  megállják a helyüket. Nem véletlenül figyelt fel rá Ashley Hicklin zeneszerző, akivel 2016 óta dolgoznak közösen nemzetközi produkciók megvalósításán. Idén rapperként is bemutatkozott „The Greatest" című szóló dalával, amelyet követett a „Pirates" című szerzemény.

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu