
Hogy mennyire lesz látványos a dolog, nem tudjuk, mert délután rakják meg azt a tüzet, de hogy mindenkinek élmény lesz, az egészen biztos: 70 hátrányos helyzetű gyermekkel fognak beszélgetni, játszani, és a tűz mellett ülve közösen megtanulni egy dalt, amit aztán este előadnak egymásnak.
A Hétcsoda Élménytábort 2010-ben szervezte meg először a Magyar Vöröskereszt. A Balaton északi partján működő közösségi tábor élményterápiás módszerekkel dolgozik, a gyerekekkel 40 önkéntes foglalkozik. A tábor célja, hogy segítse a gyermekeket önmaguk és mások elfogadásában.
"Legyél te is csodatévő, támogasd különleges közösségi táborunkat!” – szólt a felhívásuk – ennek tettek a zenészek, akiben nem csak a segítés szándéka a közös, hanem az is, hogy mindegyikük a Hangfoglaló Program támogatottja – az eseményt is a program szervezte.
Ha nem is hét, de öt csoda biztosan ott lesz Balatongyörökön.
