Rendszeresen megalázta őket a karmester, fellázadtak a zenészek

Rendszeresen megalázta őket a karmester, fellázadtak a zenészek

A Der Tagesspiegel című berlini lap szerint név nélkül nyilatkozó zenészek beszámolói alapján régóta terjednek hírek arról, hogy Daniel Barenboim vezetési stílusa miatt a félelem légköre uralkodott el az operaház zenekarában (Staatskapelle Berlin), a napokban pedig többen a nevüket vállalva léptek a nyilvánosság elé.

Köztük van Willi Hilgers, az együttes egykori ütőse, aki azt állítja, hogy a karmester dühkitörései és megalázó bánásmódja miatt küzd magas vérnyomással és súlyos depresszióval. A muzsikus nyilatkozatában kiemelte, hogy Daniel Barenboim művészete vonzotta a zenekarhoz – és a Barenboimtól elszenvedett gyötrelmek késztették távozásra.

"Nem vagyok szelíd bárány" – reagált a vádakra Daniel Barenboim a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak. Azt mondta, a zenekar vezetőjeként az az érdeke, hogy minden muzsikus a tudása legjavát adja, és türelmetlen, ha nem ezt tapasztalja, de ez nem feszíti túl az elfogadhatóság határait. Ugyanakkor – tette hozzá – be kell látnia, hogy hajlamos az indulatosságra. Ez az ereiben keringő "latin vér" hatása – mondta az 1942-ben az argentínai Buenos Airesben zsidó családban született művész.

Daniel Barenboim szerint a zenészvezetési stílusa körüli vita időzítése nem véletlen, annak tulajdonítható, hogy elkezdődtek a tárgyalások a 2022-ben lejáró szerződésének megújításáról az operaház fenntartójával, a tartományi rangú főváros kulturális kormányzatával.

A Der Tagesspiegel hét végi kommentárja szerint a város vezetőinek venniük kellene a bátorságot ahhoz, hogy lezárják a 28 éve tartó Barenboim-korszakot és új főzeneigazgatót keressenek. Ez a "munkamániás" művész érdeke is, hiszen gyakran tűnik betegesnek és kiégettnek, arcának "viaszszerű színe" pedig riasztó.

Hozzátették, hogy az Állami Operaház Daniel Barenboim nélkül is fennmarad...

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu