Demjén-, Presser Gábor- és Zorán-koncertek: the show must go on!

Fotó: haon.hu

A cég többek között Demjén Ferenc, Balázs Fecó, Zorán, Koncz Zsuzsa, Presser Gábor és Tóth Vera – elsősorban vidéki – koncertjeit szervezi.

Az interjúban elmondta, hogy – nekik is – több mint féléves előkészítő munkájuk ment veszendőbe, annak minden előfinanszírozási vonzatával együtt. Ez június elsejéig tizenöt koncertjüket érintette, a többivel még várakozó állásponton vannak. S amikor többesszámban beszélünk, akkor nem csak a szervezőkről és a művészekről van szó, hanem a technikai szolgáltatókról, technikusokról, szállítókról is, hiszen ők is jelenleg munka és bevétel híján vannak.

Ennek ellenére – vagy éppen emiatt – nem adják fel: a csapat minden erejével azon van, hogy a közönség maradjon élmények nélkül, egyetlen koncertjük sem marad el. Keresik az új dátumokat, egyeztetnek az előadókkal és a helyszínekkel, s mindeközben bonyolítják a jegyvisszaváltásokat is. A már említett turnék folytatásán túl ősszel még csatlakozik hozzájuk Dés László, a jubileumát ünneplő Cotton Club Singers, Hobó, a Szécsi Pál-emlékkoncert-produkció és Karácsony János James is.

"The show must go on! Avagy: indulunk új csodákat látni…” – zárta le a HAON interjúját az ügyvezető.

 

 Nincs szükség a magyar könnyűzenére?

Nincs szükség a magyar könnyűzenére?

A zeneiparban dolgozó barátoknak szánta posztját Posztobányi Andor, az ORI vezérigazgatója, és tényleg: számos zeneiparban dolgozó ismerőse reagált rá.
 

 

 

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu