Legyenek végre – 500 fő alatti – koncertek!

Fotó: Paddy O Sullivan (Pexels)

A korlátozások enyhítésével a legtöbb iparág fellélegezhet, azonban a zeneipar még mindig fuldoklik. Persze érthető, hogy a járványveszély miatt nem térhetünk vissza hirtelen a régi szép időkhőz, amikor még önfeledten ugrándoztunk több ezer embertársunk szorításában, de talán – ha a járványhyelyzet megengedi –  lassan koncerteket is lehetne rendezni, átszervezett formában, a biztonsági előírások betartásával. A kormányzat egyelőre még nem érzi szükségesnek a startengedély megadását, pedig az összes zenész, szervező, koncerthelyszín, a háttérmunkások és a közönség is csak arra a bizonyos jelre vár, ugrásra készen.

A szakma kissé megtépázott hírnevének is jót tenne, ha beindulhatna az élet, és nem a kiosztott segélyeken kéne rágcsálódni – vagy egyáltalán igényelni –, hanem a megszokott – mindkét fél számára örömet okozó – szórakoztatásból tudnák fedezni szükségleteiket.

A Music Hungary Szövetség néhány napja már benyújtott egy komplett javaslatcsomagot a témában a döntéshozóknak, de válasz még nem érkezett.

Most egy civil kezdeményezés is elindult petíció formájában, amihez bárki csatlakozhat.

Mi már aláírtuk, és erre buzdítunk minden zenekedvelőt! Szeretnénk végre kilépni az online koncertek világából – de persze az egészség a fő.

 

Már van #koncertremennék-keret is a Facebookon

Már van #koncertremennénk keret is a Facebookon

Először volt a #zenélnénk keret, amely a Music Hungary Szövetség kezdeményezéséhez kapcsolódik, s amelyről a csatolt cikkünkben írtunk (alul), most már van #koncertemennék és #koncertremennénk keret is.
Esküvőt 200 főig lehet tartani júniustól – a zenészek meg már nagyon zenélnének... Mi következik ebből?

Kampányolnak a zenészek a koncertezésért. Ugyanitt lakodalmat vállalnak!

A kormányinfón elhangzott, hogy június 1-től minden megyében – kivéve Budapestet – 200 főig rendezhető esküvő és lagzi a megfelelő védőtávolság betartásával.
 


vissza
webes verzió
© koncert.hu