A Wanted remember és a Beastie Boys

A Wanted remember és a Beastie Boys

Az 1995-ben indult és egészen 2002 májusáig üzemelő Wanted magazin a magyar könnyűzenetörténet sok szempontból formabontó médiaterméke volt. A maga idejében kicsit ki is lógott a sorból, mind megjelenésével, mind zenei-kulturális tartalmával.

Mindemellett más magyarázatuk is van arra, hogy a  "megemlékezési" műsor második részét éppen a Beastie Boys-ról (1981-2012) készítették. Elsősorban az, hogy tavasszal bemutatták Spike Jonze Beastie Boys Story című dokumentumfilmjét,

de persze azért is, mert a Beastie Boys-ról annak idején többször írtak a magazinban, aztán azért, mert kétszer is jártak Magyarországon, és végül, de nem utolsósorban azért, mert a poptörténelem egyik legizgalmasabb és legnagyobb hatású életművéről van szó.

 

Vendégük a Los Angelesben és Budapesten élő magyar filmproducer, Turán Eszter volt, aki Beastie Boys-rajongó, és egyik alkotója a BP Underground dokumentumfilm-sorozatnak, melynek belinkelt része éppen a budapesti hiphop-színtérről szól. Eszterrel Németh Róbert és Danny Wilde beszélget, a szerk. Bihari Balázs (Hippikiller).

Ahogy említettük, ez a Wanted podcast második adása, melyet a következő hetekben újabbak követnek majd. Bemutatkozó epizódunkban Lovasi Andrással beszélgettek a zeneipar válságáról.

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu