Megvan a Zorall új énekese

Megvan a Zorall új énekese

Nemrég még azt olvastuk, hogy Kori néven, egy teljesen új formáció élén, debreceni fiatal zenésztársakkal tért vissza a P. Box, Omen és Szfinx zenekarokból ismert énekes.

 

Úgy tűnik, nagyon pörög az élet a háza táján, mert immáron a Zorallal is felvette az első lemezét, amely szeptember 18-án érkezik, Fémforgácsok címmel. Ennek előfutára ez a  dal, ami a szokásos (illetve, a szokásosnál kicsit gyengébb) zorrallos mashup a Jég Dupla Whiskyvel-re. A belőle készült klip főszereplője pedig a Viszkis. (Ééérted...whisky...) A frontember két felvételét meghallgatva az első tűnik a szerencsésebbnek, ahol kiengedheti a saját hangját, de bizonyára megtalálják majd a nagyon zorall, közös hangot is az új formációjával.

A zenekar egyébként rajta van a  raktárkoncertes listán is, ami azért annyira nem meglepő, hiszen a fesztiváljuk – ami idén sajnos éppúgy elmarad, mint a többi –  a megkérdezett 13 "javaslattevő" között volt.

A Zorall egyébként augusztus 24-én ad koncertet a Barba Negra Track-ben.

 

Fotó: Zorall/Junkies

Frontembert keres a Zorall – két szakítás egy hétvégén

Úgy tűnik, nemcsak a párokat, hanem a zenekarokat is megviselte a karantén: Szendrey Zsolt (Szasza) a Zorallból lépett ki, Riki Church pedig nem lép fel többet a Junkies-zal. Mindkét zenekar a FB-on közölte a nagyérdeművel a hírt.

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu