Ed Sheeran kamaszkori demója valakinek egy lakás árát is megérte

Fotó: John Sheeran

Az A Visual Journey című könyvében a 29 éves Sheeran felidézi, hogy azután írta meg az albumon szereplő dalokat, hogy első szerelme összetörte a szívét.

A Spinning Man című lemezből, amelyet a brit énekes 13 évesen készített, mindössze 20 példány létezik és ebből 19 a zenész birtokában van. Sheeran egy példányt még évekkel ezelőtt odaadott egy rokona barátjának és a korong éveken át elfeledetten hevert egy fiókban, mígnem a szóban forgó barát testvére árverésre bocsátotta. A demón 14 szám szerepel.

Az árverést bonyolító Omega Auctions hihetetlennek nevezte a korong leütési árát, amelyet előzetesen 10 ezer fontra becsültek.

"Számítottunk rá, hogy sikerül eladnunk, de az eredmény teljesen felülmúlta a várakozásunkat" – kommentálta az aukciósház a sikert. Egyébként olyan tételek szerepelnek a kínálatukban, mint például Paul McCartney angol tankönyve, Elvis Presley kézírásos bejegyzésekkel ellátott Bibliája és John Lennon eddig soha nem látott fotói.

S hogy mivel tölti mostanában a napjait az átmenetileg visszavonult zenész?

Ed Sheeran már egy hete boldog apuka

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu