Kárpáti Dódi a saját nappalijába várja a közönségét

Fotó: Kárpáti Dódi Priváti Projekt
"Kárpáti Dódi vagyok. Nagyobb színpadi trombitásként igazi kihívás a mostani helyzetben nem színpadra lépni, hanem a személyes életterembe invitálni benneteket. A trombitaőrületeimen kívül vizuális őrületekkel is alkotom a világom. Ez eddig kisebb teret kapott, most eljött a pillanat, amikor összekötöm a szélesebb művészeti mondanivalómat képpel, zenével. Arra hívom az érdeklődő miniközönséget, kapcsolódjon rövid időre egy különleges eseményhez, amelyben közvetlen, igazi otthoni helyzetben kitárul egyfajta szürreália, nemcsak vizuálisan, zeneileg is. A kiállítás mellett meghívott művészekkel zenélek, szövegelek, beszélgetek, improvizálok.
Esténként „ki lehet rántani kérdésekkel alólunk a szőnyeget”, ahogy egy kedves barátom, Vasvári Márton mondaná.
Prózai okokból a nappali befogadóterére és a távolságtartásra való tekintettel két részre osztottam az egy héten át tartó eseménysorozatot. Így a kétszer nappalijelleget az is erősíti, hogy egy héten át mindennap 11–15 óra között bárki bejöhet megnézni a kiállítást.
Az esti szeánszokra előzetes regisztrációhoz kötötten lehet belépőt szerezni (korlátozott létszámban). Vendégek: Vasvári Márton, Kőszegi Imre, Frankie Látó, Gerdesits Faszi, Gálos Viktor, MC Zeek (polgári nevén: Németh Péter), Tóth Márton, Balasi Ádám.
Snack- és italfronton sem akárkik fogják váltani egymást: Duran Szendvics, Kemence Pékség, Culinaris. Mindezt BudaPest Sörrel öblítve.
Jöhettek."
Még több ilyet!!!

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu