Sammy Hagar még időben kibékült Eddie van Halennel

Sammy Hagar még időben kibékült Eddie van Halennel

Hagar egy új interjúban beszélt a Van Halen nemrég elhunyt alapítójához fűződő kapcsolatáról –˜ illetve annak hiányáról, mert évekig egyáltalán nem álltak szóba egymással. Az első kiválására mindenki másképpen emlékszik, a következő alkalommal Hagar állítólag Eddie alkoholproblémái miatt távozott a zenekarból.

Az utolsó felvétele a zenekarral a Twister című filmhez készült betétdal:

 

Az év elején az egykori zenekari tag azonban úgy érezte, ideje elásni a csatabárdot, és beszéltek is Eddie-vel, aki annyit kérdezett rőle, hogy mi tartott ilyen sokáig, a válasz: OMG, nem tudom, mire Eddie: már vártalak, de amúgy nem nagyon boncolgatták a miérteket.

"Arra kért, hogy ne beszéljek róla, én pedig nem beszéltem róla. De most, visszatekintve, ha nem rendeztük volna a viszályt, nem tudtam volna megbirkózni a halálával" – nyilatkozta Sammy.

Azt is elmondta, hogy amikor nyár vége óta hiába várta a válaszát, sejtette, hogy baj van, s amikor a halála előtt nem sokkal újra próbálkozott – hiába, akkor azt gondolta, már csak idő kérdése, hogy mikor jön a rossz hír. Catalina szigetén, egy tribute koncerten búcsúzott el egykori zenésztársától:

A múlt héten egy street art művész úgy tisztelgett Eddie Van Halen előtt, hogy a New York-i Brooklynban található Van Siclen Avenue metróállomást röviden ‘Van Halen Avenue’ -vá változtatta.

Forrás: nme, wikipédia

 

 

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu