Nem csak a dob meg a cintányér: magyar zenei siker New Yorkban

Fotó: Talamba

A Talamba Ütőegyüttes tavaly ünnepelte huszadik születésnapját. Mintegy 300-400 ütőhangszerük van, repertoárjukban jól megfér egymás mellett a klasszikus muzsika, a tradicionális népzenék és a pop.

 A zenekar tájékoztatása szerint a Talambát az előadás kiemelkedő zeneisége, a művek egyedi, sajátos értelmezése, magas technikai felkészültség és a magas szakmai színvonal miatt ismerték el.

A Talamba tagjai: Zombor Levente, V. Nagy Tamás, Grünvald László és Szitha Miklós.

A világ minden tájáról beérkezett, több száz produkciót a zsűri zongora, vonósok, ének, fúvósok és kamarazenekar kategóriában bírálta el, az elismerések között szerepelt CD-felvétel, mesterkurzus és koncertezési lehetőség is a rangos Carnegie Hallban. A Talamba a különdíjasok közé került a kamarazenekarok között.

Az 1999-ben a Zeneakadémia tanulóiból alakult Talambának a kezdetektől fontos volt megmutatni, hogy nem csak a dob és a cintányér ütőhangszer.

 

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu