Városi Ifjúsági Klub (Budaörs)

Budaörs, Károly király u. 3.
Városi Ifjúsági Klub (Budaörs)

A Városi Ifjúsági Klub sokéves története visszanyúlik egészen az 1950-es évekbe, amikor is ebben az épületben üzemelt a település egyetlen mozija. A 2000-es évek elején új felállásban, lelkes fiatalok és helyi cégek valamint az önkormányzat támogatásával beindult az „ifiklub” élete. Színes programokkal, sok-sok koncerttel éveken át adott lehetőséget a helyi fiataloknak a kikapcsolódásra, szórakozásra. 2010-ben önkormányzati döntés alapján lecserélték az addigi vezetőséget és sajnos pár évig kihasználatlanul, gazdátlanul teltek az intézmény napjai. Majd 2012. márciusától a Budaörsi Játékszín üzemeltetésében , újra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt.

A klub állandó célja, hogy olyan központként működjön Budaörsön, a hova nem csak a városi fiataljai,hanem a környékbeli, budapesti fiatalság is szívesen jön egy-egy koncertre, péntek esti bulira vagy kiállításra, előadásra. A hosszú távú elképzelések főszereplője a régi mozi újraindítása, havi filmklub kialakítása. Reményeink szerint 2013. januárjától  megnyílik a lehetőség a filmvetítésre kicsik és nagyok számára is.

Szeretnénk, ha a klub olyan központ lehetne a városban, ahova a szórakozás mellett színvonalas kulturális programokra is van lehetősége az idelátogatóknak életkortól függetlenül.


Mutasd térképenHelyszín honlapja
vissza
webes verzió
© koncert.hu