Gárdonyi Géza Színház

Eger, Hatvani kapu tér 4.
Gárdonyi Géza SzínházÁllandó kőszínháza 1904 óta van Egernek. Negyven esztendős várakozást követően színházteremtő munka. Az állandó színház terveit Légmán Imre és Bárány Géza mérnökök készítették, s munkájukért díjazást nem fogadtak el.

A kész terveket Czigler Győző műegyetemi tanár véleményezte, akinek bírálata kedvező volt. A tervek szerint megkezdett építkezés rendben haladt, s 1904 augusztusában készülődni lehetett az épület átvételére.

Az egész színház 920 m2 területen épült fel. A kivitelezési munkákat egri iparosok végezték. Egyedül a díszletek festése készült Budapesten. A színházavató díszelőadásra 1904. augusztus 20-án került sor.

Az est díszvendége Gárdonyi Géza volt, aki külön erre az alkalomra írta a "Dobó István szelleme" című előjátékot. A jelenet bemutatását követően került sor Dobsa Lajos  „István, első magyar király" című szomorújátékának előadására. Az első színi szezon lefolytatására Balla Kálmán miskolci színigazgató kapott megbízást.

Koncertek a helyszínen (1 koncert)Mutasd térképenHelyszín honlapja
vissza
webes verzió
© koncert.hu